l

l

http://nol.hu/kultura/hagyok-eselyt-hogy-tortenjen-egy-csodanak-nevezheto-valami-1601143

NÉPSZABADSÁG - Borbély Zsuzsa interjúja

Kinek szól a művészet? Hogyan lehet két leütött hangból szerelmet varázsolni? Kiszámított perfekció vagy improvizáció? Urbanovits Krisztina színművész és Balázs János zongoraművész más-más eszközökkel, elképzelésekkel, de ugyanúgy a csodát keresi minden előadáson.

Magazin: A zongoraművészek is hozzánőnek a hangszerükhöz, vagy ez nem szokás?

Balázs János: Nem tudunk hozzánőni egyetlen hangszerhez sem, mert nekünk azon kell játszani, ami van a koncertteremben. Más művész viszi a hangszerét, a zongoristának sajnos azon kell csodát tenni, amit éppen elé raknak. Persze a nagy koncerttermekben hasonló hangszerek vannak, de még sincs két egyforma zongora. Kigyakorolunk egy darabot a saját zongoránkon, a főpróbán pedig szembesülünk vele, hogy az otthon kigyakorolt részt teljesen másképp kell megvalósítani a koncerttermi zongorán, ami épp könnyebb vagy nehezebb járású, csilingelőbb vagy tompább hangú.

Magazin: Mekkora teret kapnak a zenész érzelmei egy zongorakoncerten?

Balázs János: A színészek szokták mondani, de ez igaz a hangszeres művészekre is, hogy  mi minden  előadáson otthagyjuk a lelkünket a színpadon. Ha Liszt Dante-szonátáját játsszuk, akkor megjárjuk a poklot. A Szerelmi álmoknál pedig tényleg szerelmesek vagyunk, akkor is, ha épp nem.

Urbanovits Krisztina: Tavaly voltam Ucsida Micuko japán zongoraművész koncertjén. Miközben játszott, egyszerre volt kislány, öreg boszorkány, a zenétől függően, de nem minden zenésznek ilyen kifejező az arca. Létezik, hogy valaki zseniálisan játszik, de nem látszik érzelem az arcán?

Balázs János: Lehet: a zene a lényeg. Ha valaki zeneileg meggyőz, akkor kezdem figyelni az arcát, nehogy a mimikája alapján ítéljem meg. Van olyan, aki zeneileg annyira nem zseniális, viszont jól eladja a dolgot, de olyan is akad, akin egy rezdülés sem látszik. Az őszinteség a legfontosabb.

Magazin: Színészként bele tudja engedni magát, a saját érzelmeit egy szerepbe?

Urbanovits Krisztina: Mindenképpen a saját érzelmeiből dolgozik az ember, de muszáj hideg aggyal játszani. Nem szeretem a kontroll nélküli színészetet. Én hideg aggyal és szenvedélyes szívvel csinálom. Próbán az a jó, ha ösztönös az ember, és mindent eldob, akár hülyeségeket is csinál. De amikor az előadás van, minden pillanatomat szeretem tudatosan megélni.

Urbanovits Krisztina

Született: 1970. április 23-án, Budapesten.

Foglalkozása: színész. 1998-ban szerez művészettörténet szakos diplomát az ­ELTE-n. 1995-től tizennégy évig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze. 2000-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb pályakezdő színésznőnek választották. 2007-ben Száger Zsuzsával létrehozta a K. V. Társulatot. Játszik a héten a Dollár Papa Gyermekei A Tágra zárt szemek próbája című előadásában a Trafóban, szerepel a Duna TV Csak színház és más semmi című sorozatában.

Balázs János: Nálam fordítva van. Egy művész úgy dolgozik, hogy amíg érlelgeti a darabot, nagyon fegyelmezetten megnéz minden hangot, elolvas minden utasítást, meghallgatja a nagykoncert-felvételeket. De amikor kimegyek a színpadra, hagyok esélyt, hogy történjen egy csodának nevezhető valami, ami csak ott és akkor létezik.

Magazin: Az improvizálás lehetőség a csodára, vagy inkább egy veszélyes eszköz a művész kezében?

Balázs János: Ezt inkább azok a zenészek szeretik kockáztatni, akik tudnak improvizálni, mert nagy a belesülésveszély. Szeretem meghagyni a színpadon az improvizálás lehetőségét, de én egyedül játszom, nem csapatban, mint te a színpadon. A közönség reakcióihoz igazodom. Ezért jobbak talán a koncertfelvételek, mint a stúdióban készültek, mert nem olyan sterilek. Érdekes, hogy pont fordítva gondolkodunk!

Urbanovits Krisztina: Nekem a kontroll adja a biztonságot. A káosz és a nem lepontosított dolgok összezavarnak. Sok improvizatív előadásban is játszunk Száger Zsuzsa kolléganőmmel, de ott is megvannak azok a belső tartóoszlopok, amelyekre támaszkodom. Van egy független együttesünk, a K. V. Társulat, amellyel évekig játszottuk a kamaszkori szexről és teherbe esésről szóló 12 hét című előadást. A jelenetek belső szövege teljesen improvizatív volt, de ha valaki nem mondta a végszót, azt hittem, megbolondulok.

Magazin: A függetlenek mintha a marketingben le lennének maradva.

Urbanovits Krisztina: Egy kicsit nagyon. De az egész magyar színházi élet. A Katona József Színháznak van egy nagyon jó kampánya: csak a színészek portréi voltak a plakátokon és az, hogy mióta vannak a társulatban. A többiek viszont nagyon bénák.

Balázs János: Nagyon drága az utcai plakátozás. Ha van is igény, elő kell rá teremteni a pénzt. Ráadásul a színház állandóan van, reklámozni is folyamatosan kéne. Budapesten szinte minden este meg lehet hallgatni egy világsztárt. Nyolc-kilenc ezer ember ül esténként valamilyen előadáson.

Balázs János

Született: 1988. szeptember 19-én, Budapesten.

Foglalkozása: zongoraművész, a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára. Hatéves kora óta zongorázik. Nyolcévesen nyerte első versenyét. 2011-ben Junior Prima díjjal tüntették ki, 2015-ben megkapta a Liszt Ferenc-díjat. A Cziffra­ fesztivál művészeti vezetője.

Urbanovits Krisztina: Ebben benne van a próza is? A színház?

Balázs János: Igen. Ez nagyon magas szám. Aki nem veszi fel a versenyt, lemarad. Ez nem rombolja le az igényességet, a Zeneakadémia és a Művészetek Palotája például beszállt a versenybe.

Magazin: Van olyan elképzelés, hogy a klasszikus művészet emelkedettebb annál, hogy reklámozzák.

Urbanovits Krisztina: Elitista dolog, hogy annyira jók vagyunk, hogy úgyis bejön a néző.

Magazin: Volt B terv a karrierje kapcsán? Mit csinálna, ha nem ezt csinálná?

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Balázs János: Mindig is zongorázni akartam. De gyerekkoromban az Egy becsületbeli ügy című film miatt egy ideig ügyvéd akartam lenni. Ám miután nyolcévesen nyertem egy zongoraversenyt, nem az volt a kérdés, hogy zongoraművész leszek-e, hanem hogy hol játszom.

Magazin: Az ön esetében mi volt a helyzet?

Urbanovits Krisztina: Kislány koromban soha nem akartam színész lenni. Zeneszerző szerettem volna lenni és karmester.

Balázs János: Női karmester!

Urbanovits Krisztina: Azon vívódtam, hogy világhírű zeneszerző vagy világhírű karmester legyek, de gondoltam, együtt is lehetek a kettő. Esetleg filozófus. A kötelező színházlátogatás után egyszer csak tudtam, hogy nekem ez a dolgom.

Magazin: Innen már simán ment minden?

Urbanovits Krisztina: Nem vettek fel színművészetire, de a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy végezzek egyetemet. Elmentem az ELTE-re művészettörténet szakra, és már úgy szigorlatoztam, hogy addigra felvettek Kaposvárra színésznek. Amikor bölcsészkarra mentem, akkor azt hittem, hogy a sors keze, és a színészetet el kell engedni. Aztán az egyetem első hetében az egyetemi színpadon találtam magam. Akkor tudtam, hogy nem tudok hova menekülni.

Balázs János: Ez a végzet!

Urbanovits Krisztina ajánlja

Könyv

Spiró György: Diavolina

Film

Alejandro Inárritu: Birdman

Kiállítás

El Kazovszkij a Nemzeti Galériában

Magazin: Egy zongorista magányos farkas a színészhez képest.

Balázs János: A szólóest nagy szabadság. Én állítom össze, tematikus lehet, azt csinálok, amit akarok. És minden felelősség rajtam van. Cziffra György azt mondta – amit paolai Szent Ferenc –, „El kell hinni, hogy tudunk járni a vízen!” A lámpalázat Cziffra az önmagunkban kételkedésnek hívta. A félelem más: megbénítja az előadást. Igazi lámpalázam gyerekkoromban volt utoljára, de drukkom mindig lesz. Nem engedem meg magamnak, hogy féljek a darabtól. Az, hogy érzelmileg mi fog történni, át fogom-e lépni a határt, lesz-e valami megmagyarázhatatlan: ez a drukk.

Urbanovits Krisztina: Ez az, amit nem lehet tudni.

Balázs János: De ha benned van egy aggály, akkor nem tudod magad őszintén átadni ennek az áramlásnak. Annyira biztosan kell tudni ezt a szakmát, hogy a hibaszázalék lehetősége 0.

Urbanovits Krisztina: Nálunk se azon van az izgalom, hogy tudom-e a szöveget, mert a premierre – jó esetben – mindenki tudja, de hogy megtörténik-e az, aminek meg kell történni.

Balázs János: Sokan megkérdezik laikusok, hogy neked mindig eszedbe jut az a hang, amelyiket éppen le kell ütni a zongorán? Mi azt a napi 6-8 órát azért gyakoroljuk, hogy ezt kiiktassuk. De nem az a lényeg! Itt van egy szakadék, amit érezni lehet, megérteni nem. Amikor leütök két hangot, és attól valaki érzi, hogy szerelmes, azt nem lehet megmagyarázni.

Balázs János ajánlja

Könyv

Cziffra György: Ágyúk és virágok

Film

Woody Allen: Éjfélkor Párizsban

Kiállítás

Csontváry