Barnabás Sáhó írása a KÖRTÜKÖR-ről
https://szinhazatnekunk.hu/2022/04/09/kortukor-kezdjuk-ujra/?fbclid=IwAR0VaO6lccPhPk2KMWl0fOWT-YjRujGrrj5loixbhbQrRiv502PJRP2v1Kw
Csodálatos vállalkozás a KV Társulat részéről az, hogy színdarab formájában mutatnak be egy drámapedagógiai foglalkozáson alapuló mélyen emberi történetet. A résztvevők így nem csak az előadás szereplői, hanem mi nézők is, mindannyian. A társulat részéről érezhetően rengeteg kutatás és alapos felkészülés előzte meg az előadás elkészítését. Önmagában nehéz és maximális koncentrációt igényel az a forma, amivel dolgoznak, és közben ne feledjük, hogy mégis egy színdarabban vagyunk, tehát a színház eszközeivel a nézők számára is érdekessé, izgalmassá és tanulságossá kell tenni ezt a foglalkozást.
A választott helyszín is különleges: a Radnóti Színház Keres Emilről elnevezett próbatermébe érkezünk meg. Aki fogékony arra, hogy speciális helyszínen, kicsit talán a kulisszák mögött szagolhasson bele a színház illatába, annak is remek választás a Körtükör. És természetesen mindazok számára, akik nem, vagy nem kifejezetten a színházért rajonganak, de fogékonyak pszichológiai témák és módszerek iránt, mindezt ráadásul játékos, de annál hatásosabb formában. Mert hát végső soron a résztvevők mégis csak játszanak. Játékos formában próbálnak rávilágítani kulcsfontosságú helyzetekre, érzékeny pontokra, elakadásokra – mindezt természetesen az egyéni határok és érzékenység maximális tiszteletben tartása mellett.
Egy ilyen foglalkozás résztvevői alapvetően nem ismerik egymást. A heti alkalmak során azonban, melyeket együtt töltenek, egyre közelebb kerülnek önmagukhoz, és ezáltal egymáshoz is. Közösen kísérleteznek különféle módszerekkel a múlt és a jelen megdolgozásával annak érdekében, hogy a jövő egy kicsit könnyebb, elviselhetőbb lehessen. Persze ahány ember, annyiféle sors, elakadás, egyéni vagy épp társas probléma. Ezeket mégis együtt próbálják feldolgozni, eljátszani, megoldási lehetőségeket és alternatívákat keresni. A kulcs talán az, hogy játsszunk el egy helyzetet, beszéljünk róla. Hátha közösen megfejtjük.
Ugyanilyen fontos persze annak gyakorlása is, hogy ne forduljunk túlzottan önmagunkba. Ebben is segít a közösség, hiszen végső soron a cél az interakció, a más emberekkel való minőségi kapcsolat építése, a tolerancia, az emóció, empátia és az együttérzés fejlesztése. Aki túlontúl önmaga körül forog és állandóan az egójával foglalatoskodik, egészen biztosan nem jó úton jár. Ezért is kiemelkedő a közösség ereje.
Mindenkinek van egy története. Ezek az egyéni, időnként törékeny és érzékeny történetek tesznek minket egyedivé, egyszersmind sebezhetővé is. Ám ha megtanuljuk megosztani a történetünket, bizalmat szavazunk másoknak, akik végül nem kinevetnek, hanem megértenek minket, annak igen nagy terápiás ereje van.
Közben ez a néhány ember megtanul csoportként, közösségként is létezni. Gyakorolnak olyan feladatokat, melyek célja a maximális egymásra figyelés fejlesztése. És ha nem sikerül, nincs semmi gond, újra és újra megpróbálják. Épp az a varázslatos az ilyen közösségi létezésben, hogy nem kell rohannunk sehová. Tudunk úgy figyelni másokra és befelé is, hogy nincsen benne semmi kényszer, sem határidő, sem alakoskodás, sem hátsó szándék. Rengeteget tanulunk magunkról és a másik emberről is egy ilyen folyamatban.
És persze mint minden csoportnak, úgy ennek is megvan a maga dinamikája és saját története, és ez az, ami színházilag is izgalmassá teszi. Sorra ismerjük meg a karaktereket, ahogy egymást, egymás helyzetét játsszák el, bontják ki, és próbálják megfejteni egyszersmind a saját elakadásaikat is. Ez aztán hol sikerül, hol nem. Közben persze ismerkednek, szagolgatják egymást, megkezdődik az ismerkedés, a hódítás, de legalábbis vannak sikeres és kevésbé sikeres próbálkozások. És mint minden más az életben, ez is vagy sikerül, vagy nem sikerül, netán nem úgy sikerül, ahogy elsőre gondolták. Az este minden esetre bőven tartogat meglepetéseket és váratlan fordulatokat e téren is.
Ebben az előadásban a szavaknak és a csendeknek egyaránt nagy jelentőségük van. Minden apró lépés, mondat, gesztus a helyén kell, hogy legyen, csak így tud működni. Éppen ebben áll a Körtükör varázsa és ereje. Az előadás minden egyes percében érezni, hogy az Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna által vezetett KV Társulat rengeteget dolgozott azon, hogy ilyen szépre, meghatóra és egyszersmind hatásosra, katartikusra sikerüljön minden este, amikor a történet színre kerül.
A szereplők, Friedenthal Zoltán, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina és Wrochna Fanni érezhetően és nagyon erősen, szünet nélkül figyelnek, koncentrálnak egymásra végig. De ez nem a görcsös koncentráció, hanem egy igazán zsigeri, minden idegszálukkal megtámogatott színészi és emberi jelenlét. Végig azt éreztem, hogy a történet igaz, és pont velük igaz. És hogy ők tényleg kíváncsiak egymásra, odafigyeléssel, alázattal és maximális tisztelettel vannak egymás iránt. Fantasztikusan válogatták össze a színészeket ehhez a nem mindennapi vállalkozáshoz. Dohy Balázs rendezése hatásos és emlékezetes.
Nekem kettős jó érzésem támadt a darab után. Egyfelől szerintem sokan ki akarják majd próbálni ezt a formát, és a létezést egy olyan csoportban, mint amilyet a színpadon láttam. Másrészt szívesen újranézem az előadást, mert jó látni és érezni azt a szeretetet és figyelmet, amivel egymás felé fordulnak a színészek és együttműködnek egy közös célért: egy ütős kis előadásért.
És nem utolsó sorban fontos megemlíteni, hogy az utóbbi idők szanaszét szaggató, kegyetlen és rideg valóságának mindennapjaiból mindenkinek jót tesz egy kis kiszakadás és terápiás együttlét, amiből magával vihet bárki valami értékeset. Ez pedig egyre nagyobb kincs a zord mindennapokban…
Fotó: Czeglédi Mátyás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése