JELEN: Nem beszélve arról, hogy

 

https://jelen.media/kultura/nem-beszelve-arrol-hogy-reisz-gabor-uj-darabjarol/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1zyC8ghXAhNaWam4Ue261JSAKjj1o1yVr4hZLwm922xNS05DKiJHSMUEw_aem_ZmFrZWR1bW15MTZieXRlcw

Nem beszélve arról, hogy…. – Reisz Gábor új darabjáról

KORMOS LILI | 2024.04.29. 19:54

Címkék:

színház

OLVASÁSI IDŐ KB. 8 PERC

Egy nő, akit egyébként Laurának hívnak, egyszer csak eltűnik. Eltűnik a barátai szeme elől, és mindenki csak tudni véli, hova ment és hogy miért ment. Tudni vélik, hogy a Laura mindig ilyen volt meg olyan volt, vagy épp azt, hogy ha volt valaki, akitől ezt nem várták volna, az éppen ő. Laura rejtélyes köddé válásából születik egy forgatókönyv. A forgatókönyvből filmterv lesz, abból meg forgatás, a forgatásból utómunka, az utómunkából film. A filmet aztán megnézi a közönség, a forgatókönyvíró férje, maga Laura is, és mire vége az előadásnak, már nem is tudom, hogy jutottunk idáig. Arra emlékszem, ami a kezdő és a végpont között történt Reisz Gábor legújabb „Nem beszélve arról, hogy…” című darabjában.

Mondhatnám, hogy azért szeretem Reisz Gábor munkáit, mert tetszenek és kész, és akkor ezzel az ajánlóval is elég gyorsan meglennék, mert ezen a ponton akár abba is hagyhatnám az írást. Ennél kicsit alaposabban átgondolva a kérdést, a mondat, azt hiszem, úgy teljes, hogy azért szeretem a rendezéseit, legyen szó filmről vagy akár színházról, mert elképesztően jó szeme van a finomságokhoz. Nemcsak az izgalmas, ahogy a világot látja, nemcsak az, hogy mit vesz észre belőle, hanem elsősorban az, hogy abban, amit meglát, meglátja azokat a pici, sokszor leheletnyi momentumokat, amik az adott szituáció, élethelyzet, korszak esszenciáját jelentik. Lehet az egy tárgy, egy hangsúly, egy félmondat, egy gesztus, észreveszi, aztán képpé és szöveggé teszi azokat az apróságokat, amikre mi csettintgetve keressük a megfelelő szavakat a pultnál ácsorogva.

A Nem beszélve arról, hogy… cselekményét fentebb nagyjából összefoglaltam. Ahhoz, hogy elmondjak mindent, ami legalábbis szerintem igazán fontos a darabban, talán sokszor ennyi oldal sem lenne elég. Eleve, ahogy halad előre a történet, már nem érvényes az egy gondolattal korábbi állítás, hogy miről is szól ez az egész. Eleinte még az a kérdés, hogy most akkor mi is van Laurával? Ki ez a nő, hova ment, miért ment oda, mi a csuda van most vele? Aztán már azt nézzük, hogy lesz ebből film? Hogy hány nevetséges, abszurd vagy kiszámíthatatlan akadályon kell átküzdeniük magukat az alkotóknak ahhoz, hogy az ötlet egyáltalán a közelébe juthasson a lehetőségnek, hogy egyszer majd film legyen belőle. Az alkotói küszködésekben, a filmfesztiválok panelbeszélgetéseinek sokszor abszurd légkörében, vagy épp a forgatások fura káoszában persze nem nehéz tetten érni Reisz saját tapasztalatait, amivel semmi baj nincs, nem megúszás, amit csinál, nincs olyan érzésem, hogy megint a saját sztorijához szalad, mert az biztonságos. Olyan érzésem volt, hogy ezt is el kell mesélni. Az egésznek ezt a legesendőbb, legbénázósabb, legemberibb oldalát. Azt a fura káoszt, amiről egy ponton majd úgy fog beszélni, hogy hát igen, volt egy időszak, amikor nem tudtuk, ebből hogyan lesz film.