Fidelio nagyinterjú KVTársulat
https://fidelio.hu/szinhaz/erosen-almodok-beszelgetes-szager-zsuzsannaval-es-urbanovits-krisztinaval-180551.html?fbclid=IwAR0MF480ergszex7w1VuZ2qMgarGeogQst3xFF7nGOaaK7vT4NYMuKqcgLs_aem_AS8pEmr5D3If7TvUu4XveOIelddexsu72mbGqPc2KhuS2dOCAj7uNxBOn4trEOV1cOALUO-HTMzPPYK08oJN73c4
Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina tizenhét évvel ezelőtt alapították meg az egyik legelső, színésznőkből álló, független színházi együttest, a KV Társulatot. De hiába a sok sikeres ősbemutató és díjnyertes előadás, most először kénytelenek ők is a közönséghez fordulni támogatásért. A két színművésszel a kaposvári teátrum egyes számú női öltözőjének jelentőségéről, zsigeri őszinteségről és arról beszélgettünk, hogy aki a független lét szabadságát megtapasztalja, semmiért nem adja.
Leszerződtettek Kaposvárra, és először mentem be a művészbejárón, ahol volt egy porta, a falon a kifüggesztett próbarend, s ugyanott lehetett fölmenni a színpadra is – meséli megismerkedésük történetét Száger Zsuzsanna. – Ott ücsörgött mindenki, aki csak egy pillanatra jött ki, mert nem sokkal később a hívó újra a színpadra szólította. Zavartan tébláboltam a próbatábla előtt, s egyszer csak elém pattant egy kis lény, aki… Mi is voltál?
Urbanovits Krisztina: Egy mesedarabot játszottunk.
Száger Zsuzsanna: Igen, az Ózt…!
UK: És mumpicok voltunk.
Hogy néz ki egy mumpic?
UK: Pauer Gyula tervezte a jelmezeket, nagyon király volt, piros hurkák voltak rajtam.
SzZs: Mint egy jól megtermett kis katicabogár... De nem Kriszti, hanem a jelmez volt egy nagy, piros gömböc, és lehet, hogy volt még rajta valami zöld is.
UK: Igen, volt valami a fejünkön.
Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
SzZs: Kriszti odapattant hozzám, nagy komolyan kezet nyújtott, és azt mondta, szia, Urbanovits Krisztina vagyok!
Ő volt az első, akivel találkoztam, és egyben az egyetlen, aki odajött, és tett felém egy ilyen gesztust.
UK: Szimpi voltál, és nagyon elveszettnek tűntél. Én is az voltam, amikor először mentem Kaposvárra. Nekem senki nem köszönt, és ezt nagyon megjegyeztem.
Mindig lázadtál az ilyesmi ellen?
UK: Máshogy szocializálódtam. Addig melegszívű és befogadó társaságokban voltam az Egyetemi Színpadon és Zalaszentgróton, ahol az is alapvető volt, hogy köszönünk egymásnak. Amikor leszerződtem Kaposvárra, mindenkihez odamentem bemutatkozni, hogy szia, Urbanovics Kriszti vagyok, és akkor mi van, felelték rá az öreg, mogorva színészek.
SzZs: Soha nem felejtem el azt a gesztust Krisztinek, nagyon megmaradt bennem.
Ez egy szép történet. Kaposváron mindketten az egyes számú öltözőben öltöztetek. Hányan voltatok ott?
SzZs: Négyen-öten.
UK: Antal Mártival és Pálffy Zsuzsival – akik már nincsenek a szakmában – csináltuk az első svarc melóinkat.
Az amerikai szeretőt?
SzZs: Igen, Márton Eszter rendezte.
UK: Kolléganő, szintén egyes öltöző.
Akkor az egy legendás hely volt.
SzZs: Nekünk az. Akkor még négyen-öten tervezgettük egy független társulat létrehozását.
Nem voltatok elégedettek a meglévő munkákkal?
UK: Nem feltétlenül, inkább voltak álmaink.
Miért nem az adott hely szellemén belül maradva gondolkodtatok?
SzZs: Egy kőszínházban meg tudod csinálni svarcban, de azt éreztük, jó lenne egy csapat, ahol mindent mi találunk ki.
Urbanovits Krisztina (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
UK: Azt hiszem, nem véletlen, hogy mindez Kaposváron történt, és ennek pont a hely szelleme volt az oka! Így lett rendező Mohácsi Jánosból. Odament segédszínésznek, és a Magyarországon világhíres Bánk bánját svarc melóban rendezte meg. Megmutatta Babarczyéknak, akik elájultak tőle. Kaposvár ezt csak úgy lökte. Ha nincs elég nagy szereped, és van még energiád, akkor mutasd meg, tessék, csináld!
SzZs: Mi is ezt tettük, ám amint a tervezgetés komolyabbra fordult, már csak ketten maradtunk.
A többieknél elmúlt a bátorság?
UK: Talán csak mi akartuk igazán.
Aki a legerősebben álmodik, az fogja meg is valósítani azt.
SzZs: Volt egy vízióm, hogy mi lehetne az első színdarabunk. Ez lett a Fürdőszoba című előadás. Kriszti hozzárakta az ötleteit, elkezdtük megírni, majd kitaláltuk a szereposztást.
Az első időkben ti voltatok a produkcióitok rendezői is.
SzZs: Szerintem nem lehet ketten rendezni, de akkor, fiatalon...
Fiatalon mindent lehet.
UK: Igen, meg ez nagyon erős csapatmunka volt.
Díszlet- és jelmeztervezésben jól jöhetett, hogy Zsuzsa eredetileg festőnek készült, míg Kriszta, te művészettörténészként diplomáztál.
UK: Vizualitásban Zsuzsa az erős. Ő álmodta meg a díszletet, amiben volt egy nagy segítségünk.
Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
SzZs: Igen, a Katona József Színháztól megkaptuk egy Zsótér-előadás lejátszott díszletfalait, amiket lefestettünk napsárgára. Vettünk linóleumot, ami olyan volt, mintha csempe volna.
UK: Baromi jól nézett ki! A kádat is a Katonából kaptuk. Valcz Peti szerzett az iWiW-en (a Facebook magyar elődje – a szerk.) egy mosógépet, és vécécsészénk is valamelyik színész segítségével lett.
SzZs: Az édesanyám iparművész, rengeteg rézdrótja volt otthon. Összesodort belőlük két tükörkeretet. Egy gyönyörű körtükör keretet készített a mosdó fölé, amit damillal fellógattunk, a másik keret nagy volt és ovális, térben tőle jobbra felfüggesztve. Mindketten egy-egy láthatatlan fal jelenlétét is érzékeltették.
UK: Mindenki ezekben az üres keretekben nézegette magát, nem a nézőknek háttal, hanem feléjük fordulva, és ez iszonyat jól nézett ki!
SzZs: A jelmezek saját ruhák voltak.
UK: Ami azóta is így van. Nem mindig, mert a Miért lett R úr ámokfutó? című előadásunkban baromi jók a jelmezek, ami Schnábel Zita érdeme. Amikor valami miatt van pénzünk egy jelmeztervezőre, akkor azért jól nézünk ki.
Szoktunk is röhögni, hogy te most éppen jelmezben vagy civilben vagy?
Mert a sok saját ruha miatt gyakran pont ugyanúgy nézünk ki mindkét esetben.
Mondhatni, a Fürdőszoba című előadással indult útjára a KV Társulat. A darab egy lakásavató házibuli estéjén játszódik, ahol a legizgalmasabb dolgok a fürdőben zajlanak. A produkciót 2007-ben mutattátok be a MU Színházban.
UK: A színház igazgatója, Leszták Tibor az utcáról fogadott be minket Keszég Laci ajánlására, aki annyit mondott Tibornak, nem tudja, milyen színházat fogunk csinálni, de egy esélyt megérdemlünk. Még társulati tagok voltunk, amikor bemutattuk, kaposvári kötődésű színészek szerepeltek benne: Végh Zsolti, Stefanovics Angéla, Felhőfi-Kiss Laci, meg a fiatalok, Valcz Peti, Sipos Eszter, akik az első Babarczy osztályba jártak.
SzZs: Meg Kaszás Ági. Ő most kétlaki Finnországban. Egy csomó progresszív és tabutémát behoztunk az előadásba. Nagyon sok szakmabeli eljött megnézni, Marozsán Erika, Ascher Tamás, Khell Zsolt, és nagyon jó fogadtatása volt.
Ott már megvolt a nevetek?
UK: Igen. Egyetlen újságcikk sem jelent meg rólunk, a bemutató hírét csak a haverok között terjesztettük. Teltházas lett, és utána is nagy volt rá az érdeklődés. A MU Színházból egy idő után, Ascher Tamás ajánlására, átmentünk a Tháliába, Megyeri László igazgatása alatt. Ott játszottuk még nagyon sokáig.
Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
Mikor jött el a felmondásotok pillanata a kaposvári teátrumban?
UK: 2008-ban volt Babarczy utolsó évada, és lehetett tudni, hogy jön Schwajda György. Én emiatt jöttem el.
SzZs: Nekem ugyanez volt, egy kis csúszással. Én is pesti vagyok, és akkor lett iskolás a fiam. Óvodánál még lehet ingázni, de iskolánál már nem. Ez a váltás megadta a plusz löketet.
UK: De én már korábban, harmincévesen is – hét év után, társulati ottlétem félidejében – el akartam jönni Kaposvárról. Nem az volt a baj, hogy nincs elég feladatom, mert embertelenül sokat dolgoztam, és gyönyörűket játszottam. De akkor úgy éreztem, most kell elmennem. Megkerestem pár embert, ám nagyon suta és önbizalom-hiányos voltam, így senki nem akart leszerződtetni. A kellemetlen elutasítások között akadt egy nagyon jó élmény is. Mácsai Pál, aki azzal kezdte, hogy nem fog leszerződtetni, de van-e kedvem vele egyet beszélgetni. És persze, hogy volt! Nagyon jókat kérdezett, és rájöttem, hogy nekem nincs is keresnivalóm nála, de remek diskurzus volt egy nagyon jó színházi emberrel.
Mélyen őrzöm a szívemben, hogy egy sikertelen szerződtetési tárgyalás akár ilyen is lehet.
SzZs: De most játszunk az Örkényben. Az egyik előadásunk, a Miért lett R úr ámokfutó? ott megy, mert befogadták.
UK: Mácsainál nagyon kirajzolódott az emberi minőség, ami azt jelenti, hogy ő egy kíváncsi ember. Nem a pozíciójába már beleőszült, megkövesedett figura. Nem véletlen, hogy ki csinál jó színházat!
SzZs: Nekem is van egy ilyen élményem. Amikor öt évig New Yorkban éltem, átrepültem Párizsba, hogy találkozzam Peter Brookkal. Nagy vágyam volt vele dolgozni, akár egy workshop keretén belül, de akkor nem tervezett semmi ilyesmit. Nagyon nyitott volt, jót beszélgettünk, de a szakmai életutunk nem keresztezte egymást.
Ezek nagyon fontos történetek! Eleinte hogyan tudtatok pénzt szerezni az előadásokra, és mennyiben volt más az a független lét, mint a mostani?
UK: A Fürdőszobát teljesen ingyen csináltuk, mindenki segített benne. Az akkori színész szakszervezettől tudtunk pályázni a bemutató után, hogy az előadásokat ne kelljen ingyen játszani. Utána tanácsot kértünk olyanoktól, akik már ezer éve benne voltak a független létben, és megtanultuk, hogy muszáj egyesületet, alapítványt vagy nonprofit kft-t csinálni ahhoz, hogy pályázhassunk. Ez elsőre nagyon riasztó, aztán rájössz, hogy nem egy ördöngösség.
SzZs: Mindenhova pályázunk. Mint két nő, egy háztartásban. Hogy jó is legyen, de olcsó.
Mint beosztani a konyhapénzt.
UK: Pontosan. Nálunk olyan nem fordul elő, hogy úristen, túlköltekeztünk. Kőkeményen tudunk nemet mondani, amikor azt érezzük, nincs több pénz kellékre, ruhára, díszletre, és már egy ideje nincs is díszletünk. Vagy megbeszéljük a rendezővel, hogy nem lehet hat szereplőnk, csak öt.
SzZs: Amit viszont garantálni tudunk, azt garantáljuk.
Urbanovits Krisztina (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
UK: Mámoros volt az az időszak, amikor elkezdtük. Létre tudtunk hozni előadásokat, amiket valahol befogadtak. Ma ilyen nem létezik. Ebben változott a világ.
Ha most annyi idős lennék, mint amikor elkezdtük a KV-t, nem biztos, hogy a független utat választanám.
Most minden sokkal nehezebb, és nem érzem, hogy tágultak volna a lehetőségek. Hogy számunkra van remény, és talpon tudunk maradni, abban kicsit benne van az elmúlt tizenhét évünk is. De nem érzem úgy, hogy nyitottabb lenne a világ.
SzZs: Egyetértek, ám mostanában érzek egy kis tavaszi szellőt és lendületet a lelkemben. Van egy kozmopolita részem, ami képtelen provinciális lenni. Miközben tudjuk, hogy a lehetőség egyre kevesebb, igenis vannak olyan cégek, szervezetek, akik fölfigyelnek ránk. Megkeresett minket a Néprajzi Múzeum egy projektre a Múzeumok Éjszakáján, amihez felkértük Kalapos Éva Veronika írónőt, akit nagyra tartunk, és már régóta szerettünk volna vele dolgozni. Annak a Képekbe zárt titkok – színház a kiállításban című munkának lesz is folytatása. Volt egy másik összművészeti projektünk Ne bánts! címmel, ami a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjára készült. Nem jöttek el rá annyian, mint amennyire vágytam, pedig sokat adott volna az embereknek. Emlékszel, Kriszti, hogy bőgtem emiatt? És akkor megcsörrent a telefon, az Osztrák Nagykövetség hívott, hogy a nagykövet úrnak fontos ez az esemény, és kirakhatják-e a Facebook-oldalukra. És felkértek egy együttműködésre az Osztrák Kulturális Fórummal, aminek a keretében a Liget Galériában valósult meg újra a projekt.
És ilyenkor megérzed, hogy igenis van fény, és nem csak az alagút végén, csak nekünk is nyitottnak kell lennünk rá!
Ez adott egy löketet, ami után az ember elkezd újfajta együttműködéseket keresni. Figyelni, milyen helyek vannak a városban, ha nincsenek pályázatok, akkor kik azok, akik nyitottak a színházra.
Az előadásaitokban olyan kibeszéletlen, feldolgozatlan, zsigeri témákhoz nyúltok nagy érzékenységgel, mint a nőkkel kapcsolatos társadalmi elvárások súlya, a fiatalkori prostitúció vagy a párkapcsolati erőszak. Olyan kapcsolódási pontokat kerestek – és találtok is –, amikkel valóban meg lehet érinteni az embereket.
SzZs: A kezdetektől ezzel a teljes zsigeri őszinteséggel akartunk leásni ahhoz, ami valóban érdekel minket. Mindig adódtak dolgok, amiknél úgy éreztem, erről beszélni kell. Mivel nők vagyunk, elsősorban nőket érintő témáink voltak.
Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
UK: Igen, ez egy zsigeri érdeklődés. Olyan is volt már, hogy nem találkozott a véleményünk, akkor azt nem csináltuk meg. Vagy külön létrehoztuk, valaki mással. A működésnek ez is fontos része, hogy muszáj kompromisszumokat kötni. Ez a nők nagy bölcsessége.
SzZs: Lehet, hogy nekem abban azért még fejlődnöm kell…
UK: Mindenkinek fejlődnie kell, és a sok kompromisszum nem keserű, hanem felemelő! Mert olyankor a jobbik éned dolgozik, nem a rosszabb. Sokkal egyszerűbb volna azt mondani, hogy ha neked nem tetszik, amit mondok, akkor hülye vagy, elmegyek máshova, és megcsinálom. De ezek nagyon jó kompromisszumok, sokat lehet belőlük tanulni. Ugyanakkor
kell valami mély azonosságnak és közösségnek lennie köztünk, különben nem tartana már tizenhét éve.
Pedig a mai kulturális helyzetben minden amellett szólna, hogy ne létezzen egy ilyen szabad társulás.
SzZs: Ez a színházi szerelem szövetsége. Két alkotó ember erős vágya találkozik a színházcsinálásra.
Az egyéni ambíciók időnként szétzilálhatták volna a csapatot.
UK: Nem volt ilyen, de rengeteg külön munkánk is van, mert kis társulatként nem tudunk minden este játszani. És
minden külön töltött munkával gazdagabban térünk vissza.
Sokat fejlődtök egymás mellett?
SzZs: Igen.
UK: Talán Takács Kati mondta nekem, hogy ha ti fiúk lennétek, már rég nem volnátok együtt. És van benne valami! Két férfinál előbb-utóbb valamilyen presztízsharc alakul ki, nagyon ritka, amikor mégsem. A nők a legnagyobb együttműködők!
SzZs: És ha közös a szívügyük, hatalmas energiákat tudnak megmozdítani. Mi is!
Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
UK: Ezen a pályán a nők szívósabbak, mert velük – a férfiakkal ellentétben – kegyetlen a színházi pálya.
Negyven fölött kevés a női szerep a klasszikus drámairodalomban. Ti viszont sokszor a darabot magatok írjátok, vagy kortárs női szerzők műveit mutatjátok be.
SzZs: Ha két nő beszélgetni kezd, figyeld meg, hogy pillanatok alatt ugyanazoknál a dolgoknál kötnek ki! Mi nem azért hozunk létre saját előadásokat, hogy szerepeket írjunk magunknak.
A témaválasztásunk mindig belülről jön, s ahogy telnek az évek, úgy változik az is, mi érdekel minket.
Honnan lehet tudni, hogy ami engem érdekel, az másokat is fog?
UK: Ahogy végiggondolom az eddigi dolgainkat, elég jó ösztönnel választunk olyan témát, ami sokakat foglalkoztat. De a kiindulópontunk nem ez, hanem hogy minket mi izgat. Ám mindig meglep és földob, amikor kiderül, mennyi mindenki mást is ez érdekel. De tudok egy fájó ellenpéldát. Caryl Churchill Földi paradicsom című darabja, amit a Trafóban játszottunk Ördög Tamás rendezésében, csodálatos színészekkel. Szerintem a KV egyik legerősebb produkciója volt.
SzZs: Rengetegen eljöttek megnézni!
UK: Igen, de nem éreztem azt az érdeklődést, amit vártam! Azt hittem, tíz évig levehetetlenül műsoron lesz, mert annyira izgalmas. A mű 1970-ben jelent meg, mi 2017-ben mutattuk be. Akkor jött be Magyarországra a gender-téma, hogy nem engedjük, hogy gyermekeinket az óvodában szakállas, nőnek öltözött férfiak behálózzák, és nemi átalakító műtétnek vessék alá. Akkor kezdődött ez a bornírt baromság, a darab meg kőkeményen belement a témába.
SzZs: A mű a férfi-nő kapcsolatáról szólt, a szerepkörök újragondolásáról, a feminizmus útkereséséről és arról, miként hat ez a férfiakra, akik szintén ingoványos talajon keresik, hogy mi a jó.
UK: De nehogy azt hidd, hogy ez egy aktivista darab volt! Inkább olyan, mint egy Agatha Christie-mű, zseniális brit humorral, beszólt az LMBTQ közösségtől kezdve mindenkinek. Caryl Churchill egy művész, és
amikor nem egy aktivista, hanem egy alkotó gondolkodik egy témáról, az sosem fekete-fehér, hanem mindig árnyalt és bonyolult lesz.
És az aktivisták ilyenkor megsértődnek. Lehet, hogy ez volt a baja ennek az előadásnak, ahogy Ördög Tomi nagyon jól megfogalmazta egy interjúban, hogy senki nem tudta a zászlajára tűzni.
Urbanovits Krisztina (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
SzZs: Mert emberként kellene létezni.
UK: Meg bonyolultságában nézni az egészet. A gender-kérdéssel nem foglalkozunk, mert művészek vagyunk. De hogy a gender fizikai valójában mit jelent, az, hogy a testemben van egy nő és egy férfi, ezek hogyan nyilvánulnak meg, mit vár el tőlem a társadalom, ehhez képest én mit akarok adni magamból, nekünk ezek az érdekesek. Caryl Churchill is erről beszélt, és én azt hittem, ez egy sztárelőadás lesz.
SzZs: Az első részen, ami a viktoriánus korban játszódik, sokat lehetett nevetni. A másodikban a nézők elszörnyülködtek.
UK: Lefagytak!
SzZs: Mert kiderült, hogy elvileg fejlődtünk, hiszen már ki lehet állni azzal, ha valaki meleg, de nagyon komoly irányvesztések vannak az emberekben, és
sokkal elveszettebbek vagyunk, mint voltunk a viktoriánus korban.
Ettől magányosabb és szomorúbb a jelenkori rész.
Mit tapasztaltok az előadásaitokon, az egyre nagyobb tempóban változó világ hagyott érezhető lenyomatokat a közönségen is?
SzZs: Könnyebb a nézőkkel a kommunikáció, de lehet, hogy ebben mi is fejlődtünk. Egyre többször van igény arra, hogy tartsunk beszélgetést előadás után, és olyankor mindig jó kérdéseket tesznek fel, kiderül, mennyire megmozgatja őket, amit láttak, milyen mélyre megy a dolog intellektuálisan és lelkileg.
Ezek szerint nyitottabbá váltak az emberek?
UK: A Kiállok érted című produkciónk az állami gondozásban élők problémáiról szól. Gyermekotthonokba visszük, nemrég ment századik alkalommal, Bicskére is majdnem elmentünk vele. Az előadásnak van egy külön Facebook-oldala és egy másik a KV Társulatnak. Mindkettőnek sok követője van, és mindig támogató, szeretetteljes kommenteket kaptunk, egészen mostanáig. Zsuzsa szólt a múltkor, hogy valaki nagyon csúnyákat írt. Mondtam, hogy eszedbe ne jusson válaszolni. Megnéztük, kicsoda, három ismerőse van, tehát egy troll. Ilyeneket nem szeretnénk, hiszen mi nem vagyunk politikai szócsövek. Nagyon frusztrált az ország, egészségtelen mértékben hatja át a politika.
De én hiszek az emberekben és a józan ítélőképességükben.
SzZs: Minden területen vannak jó és rossz emberek. Van, aki nyitott, és lehet vele együttműködni, ami a problémát előre viszi, segíti megoldani. Amit Reisz Gábor olyan jól megcsinált a Magyarázat mindenre című filmjében, hogy
igenis többet kéne beszélgetnünk. Előítéletek nélkül, a másik felé nyitottan.
Most közös bemutatóra készültök Reisz Gáborral, együttműködve a Proton Színházzal, Fischer Iván Lakásszínházában.
Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
UK: És nagyon hálásak vagyunk Fischer Iván Lakásszínházának, hogy ott próbálhatunk. Ezek nagy dolgok. És az is, hogy ez egy koprodukció a Proton Színházzal.
Reisz Gáborral a Magyarázat mindenre forgatása közben kerültetek ilyen jó kapcsolatba?
UK: Mindketten láttuk a Komolyan röhejes vagyok című előadását, ami nagyon tetszett, de ahhoz kellett a forgatás is, hogy érezzük, nagyon egy húron pendülünk. Amikor Gábort fölkértük, a filmet még nem mutatták be. Nem lehetett tudni, hogy ekkora sikere lesz, és Gábor egy hónapon belül öt kontinensre utazik, vagyis nem ér rá. A film sikerének mi is nagyon örülünk, de ezt az időkiesést nem kalkuláltuk bele a munkába, ezért most megfeszítetten dolgozunk. Éppen ezért még keveset tudunk mondani róla, de valami nagyon alakul.
SzZs: Volt bennem szorongás amiatt, hogy így belelkesültünk Gáborral, majd közbejött a film elsöprő sikere.
UK: Zsuzsa szorongott, én meg nagyon ideges voltam.
De nyilván tudjátok egymást ilyenkor kezelni.
Mindketten egyszerre: Háááát, hol így, hol úgy!
UK: Nem tudunk terápia lenni egymásnak.
SzZs: De tanuljuk a másikat.
Az sem adhat okot a jókedvre, hogy az erre az évadra megítélt működési támogatást negyvenegy százalékkal csökkentették a független területen, és ti négymilló forinttal kevesebbet kaptatok, miközben minden költség emelkedett. Most először kértek a közönségtől segítséget, ezért indítottátok el a támogatási kampányotokat, hogy bárki, akinek fontos a társulat, hozzájárulhasson a működéséhez. Csak az új bemutató vagy az egész évadotok került veszélybe?
SzZs: Azért indítottuk el a támogatási kampányt, hogy a tizenhetedik évad működése biztonságosan meg tudjon valósulni, és tovább tudjuk játszani a repertoáron levő előadásainkat.
Tizenhét év alatt tizenhét kortárs ősbemutatótok volt.
UK: És jelenleg nyolc produkciónk van repertoáron.
Hány emberrel dolgoztatok együtt?
UK: Bőven száz fölött van. Színészek, rendezők, tervezők, írók, dramaturgok.
Hogyan gazdagítja az alkotók és a közönség viszonyát, ha nemcsak megveszem a jegyet az előadásra, hanem támogatóként is hozzájárulok a működéshez? Ez egyfajta kötelék lehet. Olyan, mintha kicsit magaménak érezném a társulatot.
UK: Fölajánlottunk olyan lehetőségeket is, hogy egy bizonyos összeg fölött színházjegyet kap a támogató, vagy találkozik velünk, próbáljuk ezt a személyességet erősíteni. Azáltal, hogy egy kicsit hozzájárulsz, sokkal inkább a részének érzed magad.
Ez egy hatalmas lubickolás lehet, mint amikor az ember beszabadul az édességboltba, és boldogan mutogat körbe, hogy mennyi mindent szeretne megkóstolni. Persze a színházcsinálás ennél sokkal bonyolultabb.
Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
SzZs: Ez volt a kiindulópontja a szabadságunknak.
UK:
Ennél nincs nagyobb szabadság. Aki ezt megtapasztalja, semmiért nem adja.
És nekünk elementárisan kell ez a szabadság. Megfulladok, ha ez nincsen. Amikben játszom, azokban bármikor boldogan részt veszek, és ha olyanba hívnak, amihez van kedvem, elvállalom. De hogy egy kőszínházban dolgozzam, és szaladjak a próbatáblához, hogy jaj, miben játszom, azt már nem.
SzZs:
A szabad lélegzetvétel boldogsága tölt el minket minden egyes pillanatban.
Amikor jönnek a nézők az előadásainkra, és vannak követőink, akik meghallják, hogy ez a csapat támogatást keres, és név nélkül vagy a nevüket vállalva, kisebb-nagyobb összeggel támogatnak minket, én ezt soha nem élem meg evidenciának! Olyan ez, mint egy ajándék. Valódi csoda, hogy valakinek jelent annyit a művészi munkánk, hogy ezt támogatni szeretné.
Sok ilyen közvetlen élményetek is van, igaz?
UK: A Körtükör című produkciónkat a Radnóti Színház fogadta be. Egy előadás után kaptunk egy gyönyörű nézői levelet egy úrtól, amiben bevallotta, hogy még soha semmit nem látott tőlünk, de nagy hatással volt rá az előadás. Meglátta a gyűjtést, és támogatott minket.
SzZs: Fontos, hogy egy ilyen szálat érezz a közönséggel, aki ottmarad egy előadás utáni beszélgetésen. Kérdeznek, hozzászólnak, és kapcsolódsz a másik emberrel.
UK: Ezt a szakmát nem lehet teljesen visszhangtalanul csinálni. Miközben a körülményeket tekintve minden azt sugallja, hogy nem vagyunk fontosak, az ilyenekből, mint a vámpírok, kiszívjuk az életerőt.
SzZs: A szeretetükből.
UK: Van, aki a jelenlétével vagy azzal, hogy megveszi a színházjegyet, és ott ül, azt üzeni nekünk, hogy igenis kellünk, és szükség van ránk. Érted…? Egy alkotónak ennél több nem is kell!
Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)
Támogasd a KV Társulatot!
A tizenhetedik esztendejében járó független csapat adományokból valósítaná meg legújabb premierjét, emellett pedig szeretnék életben tartani már bemutatott előadásaikat, valamint ifjúsági és felnőtt programjaikat. Ehhez kérik a közönség segítségét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése