NYílt Levél az ismeretlen kurátoroknak
Nyílt levél az ismeretlen
kurátoroknak
Alulírott
szervezetek az EMET „Előadó-művészeti szervezetek támogatása 2023” program
kurátoraihoz fordulunk. Nem tudjuk Önöket név szerint megszólítani, mert az
Önök személye ismeretlen. Legutóbbi pályázati döntésük szempontjait, indokait
szeretnénk megismerni. És mivel közös adóforintjainkról döntöttek, szeretnénk,
hogy mindez átláthatóan, a nyilvánosság előtt történjen.
Független
előadóművészeti szervezetek vagyunk, sokan évtizedes, rangos szakmai múlttal,
díjakkal, elismerésekkel, hazai és nemzetközi nézőbázissal, jelenléttel.
Olyanok, akik kulturális közfeladatot látnak el, akik a művészet társadalmi
szerepét keresik, olyanok, akik hosszú évek munkájával építettek fel, vagy
indítottak el egy csapatot, társulatot. És akik az adófizetői pénzeket,
amelyeket ezeken a pályázatokon osztanak szét, ellenőrzötten és átláthatóan
költik el. Évtizedek óta.
Miután
az ún. „működési pályázat” keretösszegét, amelyből fenntartjuk magunkat,
előzetes egyeztetés és indoklás nélkül, brutálisan lecsökkentették, mindannyian
vártuk az „Előadó-művészeti szervezetek támogatása 2023” program eredményeit,
amely forrást és ezáltal reményt adott volna nekünk az életben maradáshoz. Önök
minden pályázatunkat elutasították. 0 Ft-ot ítéltek meg nekünk, minden egyes
beadott tervünkre.
Döntésük
következményeként közös kultúránk egy fontos és elválaszthatatlan része, a
független előadóművészet semmisül meg. A programban Önök az adófizetők pénzéről
rendelkeztek így nemcsak nekünk, kisemmizett szervezeteknek, hanem a széles
nyilvánosságnak is joga van tudni döntésük indokait. Válaszukat várják:
ArtMan
Egyesület, Cilinder Művészeti Műhely, Dollár Papa Gyermekei, Duda Éva Társulat,
Exit Generáció, Hodworks-Off Alapítvány, Holdvilág Kamaraszínház, Homo Ludens Project, Juhász Kata Társulat, Katlan Csoport, Kerekasztal Színház, KVTársulat,
Láthatáron Csoport, MáSzínház, Nézőművészeti Kft., Nyitott Kör, Pesti Művész
Színház, Pintér Béla és Társulata, Proton Színház, Placc Festival, Stereo Akt, SUB.LAB Event Productions, TÁP Színház, Szabad
Színház Székesfehérvár, SzínMűHely Produkció, Terminál Workhouse, Utcaszínházi
Alkotóközösség, Veres 1 Színház, Y Csoport
És
szintén választ várnak azok a független előadóművészeti szervezetek, amelyek bizonyos programjaikra
nyertek ugyan minimális összegeket az ominózus pályázaton, de működésük a
fentiekhez hasonlóan veszélyben van:
ESZME,
FAQ Színház, Káva Kulturális Műhely, MASZK (Szeged) RÉV Színház, Stúdió K
Színház
Megjegyzések
Megjegyzés küldése